Szeretsz?

"Valóban szeretsz"? "Úr Jézus, te tudod, hogy szeretlek," (mostmár háromszor kérdezted). Péter nagyon felháborodott. De aztán felsóhajtott örömében, amikor tudta, hogy az Úr Jézus, mostmár nem kérdezi többet. Péter megkeseredett egy percre, de aztán helyre áll a bizalom, és az öröm.
Megérte újra kimondani, hogy érted vállalom a megvetést, gúnyt, arculütést. Még ha hallom is az ellenség felhördülését, nem kell arra összpontosítsak.
Megéri tenni egyedül is, társ nélkül, amit kérsz. Istenem köszönöm, hogy a te imád az enyém is lehet. Bocsáss meg, hogy az első reakcióm negatív volt.
Nincs olyan próba, nehézség amiből ne lehetne felállni. Isten azért adja a próbát, hogy kiderüljön, hogy benne bízunk teljesen. Ő megróbálja, hogy mi van a szívben. Ha nem tagadjuk meg Őt, hanem imádjuk és áldjuk Őt a nehézség ellenére is, Ő elveszi rólunk a terhet, ami most még iszonyúan nyom.
Istent nem érdekli, hogy ki vagyok, hanem az, hogy kivé válok. Ha a kereszt diadalma által szemlélem az eseményeket, akkor nagyon felbuzdúl a szívem. Csak ott értem meg, hogy az Úr Jézus elhagyatottsága, iszonyú fájdalma az én bűneim miatt történtek. Értem szenvedett a Megváltó, Őt súlytotta a legnagyobb csapás. Még az Atya is elhagyta Őt. Micsoda igazságtalanság. Mégis pont erre volt szükség, ahhoz, hogy igazi Megmentővé válhasson.
Köszönöm, hogy többet nem kell ezzel a kérdéssel megszomorítsunk. Azonban egy dolgot tehetünk ma is: szótlanul, szorongva és szégyenkezve a korábbi kételkedés miatt, Mesterünk nyomába léphetünk.