Az emberi természet velejárója, hogy szakadtlan vágyik valami abszolútumra, valami olyan dologra mely valóságos, megbizható, és függetelen a körülményektől. Csökkenteni akarjuk a változó dolgok hatalmát. Garanciát keresünk, ezért igyekszünk eltávolitani minnél több véltelen vagy szerencsén múló tényezőt az életünkből. Ugyanúgy mint az algebrában: ha meg kell oldanunk egy többismeretlenes egyenletet, egyszerre csak egy ismeretlenre tudunk koncentrálni. Az emberi agy bizonytalanná válik, mihelyt arra kényszerül, hogy olyasmivel foglalkozzék, ami több ismeretlent rejt magában.
Bármennyire is vágyunk az abszolútumra, hogy beteljesitse ideáljainkat, mihelyts a jó és a rossz kérdéséről van szó, tagadjuk létezését. Arra hivatkozunk, hogy a kultúra melyben élünk, a század, a szokásrend vagy a vallási dogmák törvényesítik ezt vagy azt a cselekedetet. Ez kétésgtelenül reakció egy abszolút egy abszolút tekintély uralma ellen. Az abszolutúmnak, ugyanis hatalmában áll megtiltani, hogy azt tesszük, ami jól esik, illetve büntetést szabhat ki, ha megszegjük törvényeit.
Amikor bűntudatunk van, természetesen megpróbálunk kibúvókat keresni: "Tényleg olyan rossz lenne, amit csinálok?" , vagy "És mi van ha a törvény nem jó?", vagy "Miért kellene épp nekem engedelmeskednem, amikor mások büntetlenül szegik meg a törvényt?" Néha szeretnénk azt hinni, hogy minden erkölcsi érték viszonylagos, hogy nincsen abszolút igazság, hogy abszolút tisztesség, abszolút nemi erkölcs. Ha ez igaz lenne, nem kellene felelősséget vállalnunk tetteinkért és a büntudatunk is elmúlna."
"A biblia szerint Isten törvénye tökéletesen igazságos. Az Ő kormányzása az abszolút jó és az abszolút rossz fogalmára épül. Isten nem úgy itél, mint az ember, tehát nem csak a viselkedést veszi figyelembe, hanem az inditékokat és tudást is."
Vagyok-e valaki? Maurice E. Wagner