Tornay Andras

Nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Meghívtak.
A nagy találkozásra. A legnagyobbra.
Már hallom a harangjáték diadalmas
köszöntését, harsonák dicsekvését,
de nem tudom, hogy hol is kezdjem.

Mindent hátrahagynék.
Mennék, sőt szaladnék.
Sikolyt, törvényt elfelednék.
Villámokba kapaszkodnék,
de nem tudom, hogy hol is kezdjem.

Szennyeim kupacát benzinnel locsolnám,
s ünnepelném a lecsupaszított emlékpernyéket.
Minden álarcom odaveszne,
szégyenem eltemetve, elfelejtve.
Feszülnék az igazságra,
felém kúszó szivárványra,
de nem tudom, hogy hol is kezdjem.

Bocsáss meg, ha bántottalak.
Hidd el újra megszületnék,
csengő hangon énekelnék,
titkaidban játék lennék,
de nem tudom, hogy hol is kezdjem.

Most csak remegek és kérlek,
könyörgök, hogy érts meg.
Emelj fel, vezess a tóhoz, nincs emberem.
Köpj a földre, ha kell, most törj össze,
mert nem tudom, hogy hol is kezdjem