Eszter szerencséje

Eszter úgy döntött, hogy életét kockára téve bemegy a királyhoz. Az életét sem kimélte. Erre a király úgy reagált, hogy te pimasz, nem szégyenled magad, hozzám királyhoz, hogy mersz te hivatlanul bejönni. Te szemtelen, halállal lakolj. Te egy senki vagy hozzám viszonyitva. No gyertek gyorsan hivjuk össze az udvart és beszéljük meg, hogy hogyan kellett volna eljárnia Eszternek. A király, akit Isten tett a trónra, érző szivvel válaszolt Eszter kérésére. Pedig megjáthatta volna a nagyot, a nagy sértettet. Ő nagy király volt nem kiskirály, itt a különbség. Eszter az ő népe miatt agódott, azért volt a szive megbetegedve, mert tehetetlennek érezte magát. Tudta, hogy túl kicsi ahhoz, hogy bármit is tudna tenni népe érdekében. Az azonban nagyon nyugatalanitotta, hogy népe kiirtatik. Bajban volt a nemzet, nemcsak egy család. Mit kéne tenni? Kellett a helyzet megoldásához egy úri ember. Ezzel ő is tisztában volt. Van olyan kiélesedett helyzet, ami beleűz abba, hogy valami olyat tegyünk amihez máskor nem lenne bátorságunk. A helyzet kényszeritette Esztert. Próba szerencse. Aki mer az nyer, ezzekkel a szavakkal bátortitotta magát. Eszter nem egy ellenséggel kötött házasságot, aki leépiti az önbizalmat. Mindig a másikat csillogtatja meg, hogy az okosabb, szebb, jobb. Istenem óvj meg a gonosz ember árnyékától is. Néró is nevetett amikor látta Rómát égni. Ha valaki mindent megtett, senkit sem kimélve, hogy neked tetszen, úgyanúgy fog majd rajtad és az érzelmeiden átgázolni amikor másnak akar tetszeni. Ugyanúgy fog rajtad is átgázolni amikor valaki mást akar majd etetni.