Wednesday, June 8, 2011

Úr Jézus

Milyen szivesen arcul ütik az emberek Krisztust. Itt arról a Krisztusról van akiről szoktak prédikálni a gyülekezetben. Szivesen vádolják, a vallási vezetők pedig cinikusan tesznek megjegyzéseket. Ha mást megmentett magát is mentse meg, mondják. Azt állitotta magáról, hogy király, Ő a zsidók királya. Ez önmagában elég ahoz, hogy elitéljék. Lehet, hogy van valaki aki tévesen azt állitja, hogy ez az esemény meg kell ismétlődjön, és felajálja, hogy ő áldozat lesz érted. Vigyázz ne fogadd el. Az aki elfogadta Krisztust annak nincs szüksége az emberek áldozatára. Uram egyedül a te áldozatodban van reménységem. Köszönöm, hogy az végérvényes. Csak is abban van az üdvösségem, és semmi másban. Segits ezt tisztán látni minden nap.

Monday, June 6, 2011

Betegápolás

A betegápolás nem könnyü dolog, főleg ha akadnak olyanok akik azt mondják, hogy jajj, belefogsz roppani, nem félsz, hogy rád is kihat anyukád betegsége? A betegséget Isten megengedni, és ezt céllal teszi. Ha a családba ad egy beteget, akkor azzal minket felelőssé tesz arra, hogy ápoljuk. Nagyon sokszor meg kell küzdeni a depresszióval, mert nem könnyü egy olyan tragikus helyzetben benne lenni, amin nem tudunk változtatni. Befektetünk energiát, időt egy olyan személybe akinek az állapota nem javul, sőt folyamatos leépülésben van. Ha érzelmileg is szálak füznek az illetőhöz akkor még rosszabb. Egyedül Isten irgalma az ami át tud segiteni egy megpróbáltatással tele időszakon. Lehet, hogy a barátok épp akkor hagynak amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, de ha magunkra maradva is, végezzük a feladatunkat. Isten minden pohár vizért megjutalmaz. Legyen mennyei perspektivánk.

Ferde kapcsolatok

Milyen ferdén működik az olyan kapcsolat, ahol csak egyik fél szokott bocsánatot kérni. A másik ahelyett, hogy vállalná tettei következményét, elkezd mást vádolni. Nagyon nehéz kimondani azt, hogy bocsánat. Nagy az emberi én. Isten megtud minket szabaditani ilyen terhes kapcsolatoktól. "Minden helyzetben a konfliktust két személy okozza. Ha az egyik bocsánatot kér, a másiknak is kötelessége ezt tenni." (Kulcsár Imre). De vannak megkeményedett szivek, akik nem akarnak békességet. Pedig a jövő a béke emberéé. Ha én megtettem mindent amit csak megtehettem, a másik pedig passziv maradt, akkor engem Isten felment. Nincs attól borzasztóbb érzés, mint folyton abban a tudatban élni, hogy nincs lezárva egy konfliktus. Nincs megoldva. Be van fagyasztva egy darabig, nem lehet tudni, hogy meddig. De még lépést sem lehet tenni annak érdekében, hogy megoldódjon. Ez őrületbe tudja kergetni az embert. Imádkozzunk bölcsességért, ott ahol minden csődöt mondott.

Isten gyöngédsége

Sokszor imádkoztak az emberek gyógyulásért, szabadulásért, de mind hiába. De egyszer jött Isten embere, aki Lélekkel van teli, és azonnal leomlottak a bilincsek, egy egyszerü imára. Hála érte. Akkor amikor már a csalódástól beszélni sem lehetett, akkor amikor már úgy tünt, hogy nincs tovább. Akkor amikor már Jób felesége is megátkozza Jóbot. Ne hanyagoljátok a másokkal való együtt imádkozást, és az egymásért való imádkozást, mert nagy ereje van. Vannak olyan vezetők akik rendelkeznek különleges karizmával, és szinte már a jelenlétük is gyógyit. Mennyi megkötözöttségből lett felszabadulás. Oh dicsőitsétek Istent mert nem a halálé lett az utolsó szó. Dicsőitsétek Istent, hogy Ő nem dobott el, noha emberek ezt megtehetik könnyen, amikor ránk unnak. Ha valaki kitaszitott nagy a keserüség, de annak lehet azonban örülni, hogy Isten magához fogadott, és a legnagyobb gyöngédséggel átkarolt. A sok durvaság után jól jött.
Mindenkinek jól áll a szigoruság, de főleg ha azt önmagával szemben alkalmazza. Ellenkező esetben nevetségessé válunk.

Monday, May 23, 2011

Mai Ige

Vigyazz ha megtapostak es csalodas ert, kergesse valik a szived, kifejlesztesz egy kemeny, athatolhatatlan pajzsot, amely megkonnyiti a satannak, hogy eljojjon es ellopkodja Isten igejenek magvait, mielott meg eselyuk lett volna arra, hogy meggyokerezzenek.

Wednesday, May 18, 2011

Temetés

Milyen szomoru amikor el kell temetni egy barátot, unokatestvért. Fájdalmas az elválás. De lesz viszontlátás, ez vigasztal.