Trust the wise judge

When they hurled insults at Him, He did not retaliate. When He suffered He made no threats. Instead He trusted Himself to Him who judges justly.1 Peter 2:23, NIVAt some time or other we are all falsely accused and suffer at the hands of someone who wrongly judges us. When people speak wrongly of us the human temptation is often to retaliate or defend ourselves. Our attitude can be exactly the opposite to that of the Lord Jesus.In His darkest hour on the cross, when He was mocked, spat upon and insulted, and where He suffered and died in agony, He didn’t retaliate, threaten or judge. He entrusted Himself to the Father who is the true and just judge.Jesus warned His disciples of the folly of hypocritically or self-righteously judging others. As human beings it’s easy to make a wrong judgment. There’s a very narrow line between judging and discerning. Discernment is a gift of the Holy Spirit and should be used wisely. What a lot of anguish we’d save ourselves if our attitude were the same as that of the One we profess to follow. Like Jesus, we can trust ourselves to the wise Judge. Whatever people may say against us, they can only damage our reputation. But God’s more interested in our character than our reputation. Our character is the truth of what we are in the eyes of the one who judges the thoughts and attitudes of the heart.Prayer:Heavenly Father, Thank You for Jesus, whose attitude was humble and lowly. Forgive me for the times when I’ve retaliated when others have wrongly judged me, and for the times I have wrongly judged others. Help me to live my life in the light of Your presence, with confidence that You’re the One who judges justly. Amen.

Tolnay András

A halál tanít meg igazán élni.

Simon András

Köszönöm...
mondd sokszor, hogy köszönöm,
akár okod van rá, akár nincs,
ismételd gyakran mert e szó: kincs.

Talán balga beszéd,
hogy a gyümölcs termi a fát,
de egy jókedvü "köszönöm"
életre hivja a köszönöm okát.

Amiért hálás vagy előre,
mert hiteddel reméled,
az feléd hajlik a mennyből,
s lassan majd eléred.

Ez a kicsi szó: "köszönöm",
az Isten virága.
Pazarlóan hintsd magvát,
a gyomplepte világba.

fraternity

Mortal

Ha belehaltál mert a végsőkig harcoltál a győzelemért, a tied a korona, de ha átvészelted azt ami halálos, akkor valahol félrecsúsztál.

Aki helyett a Krisztus vérzett

Emlékszem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál: Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor… szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán…

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
‘Jöjj! Jöjj Barabás!’ – Nem! Nem akarok!

‘Barabás!’ Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek… fegyver csörrenése…
csikordul a zár… szoborrá meredt
minden tagom… egy érdes hang: ‘Barabás,
szabad lettél. Le a bilincseket!’

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit…

S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?
Valaki szól: ‘A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabás helyett.’

Oly hosszú út vezet a Golgotára…
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye… az a szent ajak…
a hulló vér… Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
– S ölbe vettem egy síró gyermeket…

Megsimogattam… lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota utján a kereszt alatt.

Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át életem.
– Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

‘Ki az? Ki zörget?’ – kérdik majd. ‘Barabás,
aki helyett a Krisztus vérezett.’
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.

Túrmezei Erzsébet

Click here to cancel reply.

Magány

Alapvető emberi igény, hogy családban éljünk.
Isten milyen tanácsot fog adni azonkivül, hogy
merj lépést tenni boldogságod érdekébe?

Normálisan ezt nem kell kiharcolja senki a környezetétől,
hiszen erre biztatják,
mellette állnak, és várják boldog jövője kibontakozását.

Ki az aki a legfontosabb értékességtudatot adja,
mint az, akivel együtt oszotod meg a jót a rosszat?

Ez az orvosság a magányos szivnek.
Ezt hirdessétek az izolált emberiségnek.
Nem fáj ha társaságban élünk.
Nem esik semmi baja ettől,
mert Isten maga lesz
a vezető.